Category Archives: Önkéntes véradás

Ingyenes belépőjegyek

ddkweb

Kedves fiatal véradók! Magyarkanizsa Önkormányzatának és az alábbi rendezvények szervezőinek jóvoltából azok a Magyarkanizsa községbeli véradók, akik 1992-ben és azután születtek, és 2017-ben legalább egyszer adtak vért a község területén a Vöröskereszt terepi véradási akcióin, a következő rendezvényeken díjmentesen vehetnek

Véradási akcióink

inf138_02

Az év második felére maradt 15 akcióból 11-en már túl vagyunk. Bár most is szinte minden akcióhoz társul valami kellemes dolog, egyértelmű a tény: fogyunk. Szinte mindenütt csökken a jelentkezők száma, így a leadott vér is. Az akciókon egyre inkább

Véradás a középiskolában

inf138_01

Az idei tanév kezdetén is ellátogattunk a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontba, hogy új véradókat toborozzunk községünknek. Aktivistáink valamennyi végzős évfolyamot felkeresték, ahol egy rövid előadás formájában ismertették a diákokkal a véradás jelentőségét, elmagyarázták nekik annak folyamatát, illetve

Az év első felének véradási akciói

ddkweb

Immár túl vagyunk az év felén, a tervezett akcióinkból sikeresen teljesítettünk 16-ot. Ennek rövid statisztikája: 589 jelentkező, 499 adag vér, összesen 254,49 liter, 17 új véradó. Mondhatnánk: több is lehetne. Hiszen a 90 elutasított alig több mint a jelentkezők 15%-a

Magyarkanizsa a legjobbak között

w13411680_987411158041247_493486030792360060_o

A Szerbiai Vöröskereszt június 14-én, az önkéntes véradók világnapján adja át azokat az elismeréseket, amellyel az előző évben, a véradásszervezés terén legjobbakat jutalmazza. Az egykor még a Jugoszláv Vöröskereszt által alapított Leghumánusabb Közösség emléklapot azok a községi szervezetek kapták meg,

Újabb százszoros véradót avattunk

IMG_1513

Az önkéntes véradók világnapja alkalmából a Magyarkanizsai Vöröskereszt is ünnepi fogadáson látta vendégül véradóinak egy csoportját. A meghívottak között voltak azok az önzetlen emberek, akik most vehették át a 100, 75, 50 vagy a 35 véradás emlékére alapított emlékérmet. Az

Véradási akcióink

ddkweb

A nyári migránsáradat ugyancsak próbára tett bennünket, viszont nyugodtan mondhatjuk, szerteágazó tevékenységünk igazából mégsem sínylette meg, hogy sok időt kellett erre a tevékenységre is fordítani. Így a tervezett véradási akcióink is, kivétel nélkül, az éves naptár szerint zavartalanul lebonyolódtak. Az

Leghumánusabb közösség 2014-ben is

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kis küldöttségünk: Cseszkó Ágnes és Fehér Petra, Belgrádban az idén is átvehette a  véradás terén kiemelkedő tevékenységünkért járó „Leghumánusabb Közösség” emlékplakettet a  2014-es évre, de ekkor osztották ki a 2013-as emlékplaketteket is. Szervezetünk az önkéntes véradók odaadásának köszönhetően mindkét évre

Kettős megemlékezés a véradók világnapján

IMG_1528

Sok más községhez hasonlóan, Magyarkanizsán is június 14-én, a véradók világnapján osztjuk ki a jubiláló véradók számára az emléklapokat. Ez a nap Karl Ladsteiner osztrák származású, amerikai Nobel-díjas tudós születésnapja. Neki, és munkatársainak köszönhető a vérrel való gyógyítás forradalmasítása, a

Tavaszi véradásaink – 2015

ddkweb

A négy tervezett akciónk sikeresen lezajlott. Hívásunkra 201-en jelentkeztek véradásra, közülük 172-en 87,72 liter vért biztosítottak a betegek és a sérültek gyógyításához. Akcióinkon 7-en adtak vért első alkalommal. Oromhegyesen a 8-i akción a 26 jelentkezőből 23-an 11,73 liter vért adtak.